Mi, Marosvásárhelyen összegyűlt romániai magyarok, Erdély közel ezer településének magyar közössége nevében egységes akarattal kinyilvánítjuk: »
A csíki térségben az emberek mindig a legnagyobb toleranciával és megértéssel viszonyultak a közvetlen véleménynyilvánítás választások útján való kinyilvánítása tekintetében és a kampány időszak pár hetét érdeklődéssel szemlélik, nem pedig rongálással. Ezért felkérjük a többi jelölt kampánystábjait, hogy a csíki térségben ne balkáni módon kampányoljanak! »
Ezek a rendkívül sajnálatos cselekedetek az egyenlő esélyű választási, politikai verseny súlyos megsértései, amelyekkel az elkövetők azt próbálják megakadályozni, hogy az RMDSZ - a törvényes előírásoknak megfelelően - eljuttassa kampányüzenetét választóihoz. »
Az egyenlő esélyű európai parlamenti választási versenyt sértette meg Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea azzal, hogy erőteljes nyomására ma, 2007. november 2-án a város területéről eltávolították az RMDSZ öt köztéri választási pannóját. »
Romániának már volt egy olyan vezetője, amelyik mindent jobban tudott, mindenhez jobban értett, mindenbe beleszólt. Meggyőződésünk, hogy senki nem sírja vissza az 1989-es időket! »
Az RMDSZ országjáró kampánykaravánjának eddigi tapasztalatait ismertette kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor ügyvezető elnök, kampányfőnök, valamint Frunda György és Sógor Csaba, a Szövetség európai parlamenti képviselőjelöltjei. Szatmár, Máramaros és Kolozs megye után, az RMDSZ-karaván Beszeterce-Naszód és Szilágy megyébe látogat, ahol az RMDSZ politikusai az eddig legnagyobb érdeklődést kiváltó kérdésekről fognak beszélgetni a választókkal. »
Brüsszel nincs messze. Nekünk kell megszoknunk azt, hogy az Európai Unióhoz tartozunk. Brüsszel akkor kerül hozzánk közel, ha otthonosan, magabiztosan mozgunk az uniós intézményrendszerben. Brüsszel akkor nincs távol tőlünk, ha sikerül Erdély értékeit megismertetnünk az Unióban - beszélgetés Winkler Gyula EP képviselőjelölttel »
Megmondom őszintén, hogy nem is ártana Magyarországra átvinni most, a mostani politikai helyzetben valamit abból az erdélyi magyar szellemiségből, amely az elmúlt 17 évben megtartott minket. Nem ártana egy kicsit átvinni a csíkszeredai székely ember hidegtűrő konokságából, a marosvásárhelyiek sokat szenvedett tapasztalatából és a nagyváradiak élni, túlélni tudásából és intelligenciájából. »
Ez a 17 esztendő ezzel az új honfoglalással telt el, azzal, hogy visszaszerezzük a földet, amit elvettek tőlünk, visszaszerezük az erdőt, a házat, mindent, a jogot, a méltóságérzetet, a piros-fehér-zöld zászlót, a himnuszt, visszaszerezünk sorra mindent, amiből áll a hon. A hon ebből áll, hogy együtt lehetünk mi, magyarok, együtt lehetünk erdélyiek, kárpátaljaiak, vajdaságiak, felvidékiek, magyarországi magyarok, minden magyar és az Európai Unió ezt kinálja nekünk. »
A krumpli nem gyümölcs igazán, hanem a föld gyümölcse, azt is mondhatnám, hogy tulajdonképpen csúnya gyümölcs, csakhogy ehhez még valamit hozzá kell tennünk: ez a csúnya, ez a legcsúnyább gyümölcs, ez táplál mindannyiunkat! Táplálja a Székelyföldet, táplálja a székelységet, táplálja a világ más részein is az embereket, a népeket, ez a csúnya gyümölcs ez táplálék és erő! »
Ma a magyarságnak új honfoglalásra van szüksége. Ismét otthonunkká kell tennünk Erdélyt, mert nekünk nincsen más otthonunk, csak ez, és többé nem akarunk alárendelt szerepet játszani ezen a földön, soha többé nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni itt! És otthonunkká kell tennünk egész Európát is, és ebben a békés honfoglalásban az európai népeknek úgy kellene ránk nézniük, mint véresebb időkben, 1848-49-ben vagy 1956-ban tekintett a magyarokra egész Európa. »
„Abban egyeztünk meg, hogy nem fogunk ellenségeskedő kampányt folytatni egymás ellen” – nyilatkozta még a tegnap Tőkés László a Newsin-nek. A független jelölt mai közleménye azonban ennek ellenkezőjét bizonyítja. Nem akarjuk szaván fogni. Azt szeretnénk, ha tartaná magát eredeti álláspontjához és ígéretéhez: a korrekt és pozitív tájékoztatáshoz. »