Beszédek, közlemények

Az RMDSZ nem veszi fel a kesztyűt!

„Abban egyeztünk meg, hogy nem fogunk ellenségeskedő kampányt folytatni egymás ellen” – nyilatkozta még a tegnap Tőkés László a Newsin-nek.

A független jelölt mai közleménye azonban ennek ellenkezőjét bizonyítja. Nem akarjuk szaván fogni. Azt szeretnénk, ha tartaná magát eredeti álláspontjához és ígéretéhez: a korrekt és pozitív tájékoztatáshoz.

Mi ezt tettük eddig is, és ezt fogjuk tenni ezután is, a kampány egész ideje alatt. Ezzel tartozunk választóinknak. A későbbiekben nem válaszolunk a független jelölt méltatlan kijelentéseire, sárdobáló akcióira. Azt gondoljuk, hogy ez nem célravezető az első komoly európai megmérettetés előtt.

Az erdélyi magyaroknak elegük van a fölösleges és értelmetlen politikai vitákból, és még inkább elegük van az alaptalan és folyamatos sárdobálásból.

Mi nem megyünk bele a véget nem érő politikai csatározásba. Számunkra sokkal fontosabb az, hogy megfelelően tájékoztassuk az embereket a novemberi 25-i választás valós tétjéről, az európai parlamenti képviseletünk fontosságáról.

Az RMDSZ pozitív kampányt folytat. Pragmatikus, nagyon pontos és konkrét problémákra válaszokat adó kampányt. Az emberek problémáival kívánunk foglalkozni. E két hónap alatt, arról kell beszélnünk, mit jelent és mit nyújthat Európa számunkra, erdélyi, székelyföldi, partiumi és szórványban élő magyarok számára. Arról kell beszélnünk, hogy az RMDSZ mit kíván tenni a brüsszeli döntéshozásban, és arról, hogy ez miben könnyíti meg az itthon élő közösségünk mindennapjait.

Az elkövetkező két hónapban ezt fogjuk szem előtt tartani, és ezért fogunk dolgozni: kampányunk a romániai magyarokról, problémáikról, elvárásaikról, erdélyi mindennapjaikról és európai jövőjükről fog szólni.

2007. szeptember 28.

Az RMDSZ Kampánystábja