Johannis nem tesz lépéseket a Beke-Szőcs ügyben

2019.01.08. | Kovászna
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Johannis nem tesz lépéseket a Beke-Szőcs ügyben

Az Államelnöki Hivatal DRA1/21.11.2018-as iktatószámmal ellátott levélben válaszolt a Fejér László Ödön szenátor és Kulcsár Terza-József képviselő által kezdeményezett, valamint Benkő Erika, Biró Zsolt István és Csoma Botond képviselők által támogatott beadványra, amelyben arra kérik az államfőt, hogy tegyen lépéseket a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéknek a Beke–Szőcs-ügyben hozott jogerős ítélete érvénytelenítéséért.

A citizengo.org/hu oldalon összegyűjtött több mint tíz­ezer civil támogatói aláírással nyomatékosított beadványra küldött választ Gabriel Cristian-Piscociu államtanácsos látta el aláírásával, aki szerint „egy jogerős és visszavonhatatlan bírósági végzés érvénytelenítése nem esik az államfő hatáskörébe, amit az Alkotmány 85–94. szakasza szabályoz.”

Fejér László Ödön szenátor az eset kapcsán elmondta: „Amikor Klaus Johannis államelnök lett, azt reméltem, hogy olyan elnöke lesz az országnak, aki nagyobb figyelmet fordít majd a kisebbségek problémáinak megoldására, lévén, hogy ő is az itt élő német kisebbségből származik. Ehhez képest már több alkalommal olyan lépéseket tett, amelyekkel nemhogy támogatta, hanem szembeszállt mind a magyar, mind a más itt élő kisebbségekkel. A választ, amelyet az általunk benyújtott petícióra kaptunk, nem tudom elfogadni, hiszen az államelnök jogköréhez hozzátartozik az elítéltek kegyelemben való részesítésének joga. Sajnos be kell látnunk, hogy Johannist a két ártatlanul elítélt sorsa nem érdekli, sőt, annak a tízezer aláírónak a kérését is eldobja, akik tőle várták ennek az ügynek az igazságos megoldását. Ha már az el