Kelemen Hunor beszéde a március 14-i marosvásárhelyi ünnepségen

2019.03.14. | Ünnep
  • Betűméret
    nagyítás
  • Elküldöm e-mailben
  • Kinyomtatom

  • Megosztom:
  • Share


Kelemen Hunor beszéde a március 14-i marosvásárhelyi ünnepségen

A 48-as forradalom utóélete Marosvásárhelyen hosszabb, sajátosabb és bizonyos értelemben szomorúbb, mint bárhol másutt, ahol magyarok élnek. Talán sehol nem vesztette annyi ember az életét a forradalom eszméinek hódolva vagy egyszerűen csak arra emlékezve, mint itt. 

Különleges hely ez, ahol állunk, és különleges az idő is. A hely emléket állít Makk Józsefnek és azoknak a hősöknek, akiket 1854-ben kivégeztek. Ők a 48-as forradalmat kívánták újjáéleszteni, mert hittek a forradalom egyik alapvető eszméjében, a szabadságban. És hittek az emberi méltóságban, abban a megkérdőjelezhetetlen alapban, amire tulajdonképpen mindent rá lehet építeni, ami elbír mindent: a szabadságot, az egyenlőséget, az emberhez méltó életet, a kölcsönös tiszteletet, a bizalmat és a keresztényi felebaráti szeretetet. És enélkül az alap nélkül, az emberi méltóság hiányában semmi tartós nem épülhet föl.

Március 15. emlékezete itt, Marosvásárhelyen a fekete március emlékezete is. Azoké, akiket nem csupán méltóságukban, de fizikai létükben is bántalmaztak azokban a szomorú, véres napokban.

171 év hosszú idő. 8 nemzedék ideje. És a kollektív emlékezet mégis megőrizte és megőrzi a mi történelmünknek ezt a nagyszerű fordulatát, azt a szabadságharcot, amely lezárta a reformkor nemzeti ébredését, és modern nemzetté formálta a magyar népet. Ez a magyarázata annak, hogy az 1848-as forradalmat és annak helyét a történelemben teljes mértékű nemzeti egyetértés övezi.

Régen, ha egy kínai azt kívánta, hogy élj érdekes időkben, valójában átkot mondott. Ilyen érdekes időket élünk most már 101. esztendeje az 1918-as impériumváltás óta, 29 évvel a rendszerváltástól. 

Éppen a napokban indult újabb támadás ellenünk, a magyar közösség ellen. Az ürügy a székely szimbólumok használata és az anyanyelvhez való ragaszkodásunk. De ez csak az ürügy.

A támadás az emberi méltóság ellen irányul, a mi méltóságunk ellen. Ezért kell innen azt mondanunk, határozottan kiáltanunk: állj, ne tovább!

A méltóságunkba gázoltak azok, akik ismét ránk támadtak. Egyéni és közösségi méltóságunkat vették célba. Az alapot, amely nélkül nincs szabadság! Nincs egyenlőség! És nincs testvériség!

Akkor, amikor mi a magyar közösségünk szabadságáért harcolunk, senkitől semmit elvenni nem akarunk. Mert a szabadság osztható, és ettől nem elfogy, hanem több lesz belőle. Jut belőle románoknak is, magyaroknak is bőséggel. Amikor a méltóságot kérjük számon, nem akarjuk elvenni a másikét! Amikor a nemzeti és közösségi szimbólumainkat használjuk, azzal a románoktól semmit el nem veszünk, nem rövidítjük meg őket. Amikor az ellenünk és a nemzeti szimbólumaink elleni támadásra, a gyűlöletbeszédre válaszolunk, akkor mindössze megvédjük magunkat. 

És ezután is meg fogjuk védeni itt, Marosvásárhelyen Maiortól, Floreától, Papuctól és Paşcantól, ahogyan a II. Rákóczi Ferenc római katolikus iskolát is megvédtük – és ha kellett, hát többször újrakezdtük közösen, együtt, addig, amíg sikerült újranyitni annak kapuit! És mondom itt mindenkinek, vásárhelyi barátainknak is, hogy ehhez igazítsátok a nyilatkozatokat, a testtartást és a viszonyt ezekkel az urakkal.

A forradalom másik jelszava az egyenlőség. Ennek része ma is, akárcsak 171 évvel ezelőtt, a jogegyenlőség és az egyenlő esély biztosítása. És a szabadsághoz hasonlóan ez sem veszített az időszerűségéből itt, Marosvásárhelyen sem.

Ma is – akárcsak 2012-ben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kapcsán – azt kérjük, ami a jogegyenlőség szerint jár: a magyar fakultás létrehozását. A törvény betartását. A jog egyenlőségét.

Ez a közösség, ez a maroknyi magyar ember itt, Marosvásárhelyen, Erdélyben nem akar elvenni senkitől semmit. Kérdezzük, hogy van-e egyetlen ésszerű érv a magyar fakultás létrehozása ellen, kedves román honfitársaink? Különösen miután az angol fakultás létrehozása megtörtént. Nincs egyetlen észérv sem az ellen, hogy megalakuljon a magyar fakultás.

Gondoljunk bele abba, kedves román barátaink, csak az utolsó hét évben mennyi energiát fektetettek bele abba, hogy a mi jogos kérésünket elutasítsátok, és mennyi energiát fektettünk mi abba, hogy meggyőzzünk benneteket, hogy jogunk van magyarul tanulni az orvosi egyetemen, jogunk van főtanszékeket és fakultást működtetni, és jogunk van meghatározni sorsunk alakítását.

Képzeljétek el, ha mindezt az időt és energiát közösen és külön-külön is arra fordíthattuk volna vagy arra fordítottuk volna, hogy ez az egyetem jobb legyen, elismertebb legyen, akkor ma előrébb tartanánk vagy sem? Biztos vagyok, hogy igen. Ma előrébb tartanánk.

Embert próbáló nehéz időkben mindenkinek szüksége van kapaszkodókra, támpontokra, olyan világítótornyokra, amelyek kivezetik az útvesztőből, eligazítják az úton, megmutatják a jó, a járható, a helyes utat. Olyan értékekre, amelyek képessé tesznek bennünket a jó cselekedetre. Olyan értékekre, amelyek kiállták az idő próbáját, amelyekre hidat lehet építeni.

Ilyen értékek a 48-49-es magyar forradalom és szabadságharc értékei.

Ma is embert próbáló időket élünk itthon és Európában. Értünk, a mi érdekeinkért rajtunk kívül senki sem fog szót emelni, senki nem fog zászlót bontani. Nagyon hamar megtanultuk, hogy csak magunkra számíthatunk, mert más közösségeknek természetesen az a fontos, az az elsődleges, ami az ő jelenüket és jövőjüket alakítja. Ezért amikor azt mondjuk, hogy csak magunkra számíthatunk, akkor ebben nincsen semmilyen túlzás. Mint ahogy abban sincsen semmilyen túlzás, amikor azt állítjuk, hogy szükségünk van szövetségesekre. Bethlen Gábor országában ezt már százszor és százszor megtapasztalhattuk, ezt a tudást nemzedékek óta hozzuk magunkkal.

Ma nagy változások előtt áll a világ és áll maga Európa is. Mi az, hogy változások előtt, már el is kezdődtek ezek a változások! Mi az őshonos etnikai nyelvi kisebbségek ügyét az elmúlt években európai üggyé tettük. Elindítottuk útjára a kisebbségvédelmi csomagot, összegyűjtöttünk több mint egymillió-kétszázezer aláírást, és azt akarjuk, hogy az Európai Unió rendezze az őshonos kisebbségek ügyét európai szinten. Erről mi nagyon határozottan állítjuk, hogy ez európai ügy. Romániának pontosan száz esztendeje volt arra, hogy a gyulafehérvári ígéreteket betartsa. És elteltek ezek az évek, ám az ígéretek továbbra is csak ígéretek maradtak.

Európában közben Dél-Tiroltól Finnországig az autonómiák különböző formáival a többség-kisebbség viszonyát nyugvópontra lehetett tenni. Most itt az idő, hogy ez megtörténjen Európának a keleti felében is, itt nálunk Romániában is. Belefogtunk hát az útépítésbe, de még csak az elején járunk. Ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, ahhoz, hogy rést üssünk a falon, erős Kárpát-medencei magyar képviseletre lesz szükségünk. S ehhez mi a magunk részét hozzá kell tudnunk tenni.

Az életben vannak olyan dolgok és ügyek, amelyek nem rajtunk múlnak, vagy csak kis mértékben tudjuk azokat befolyásolni. De az, hogy a Kárpát-medencei magyar képviseletet erősítsük, az teljes egészében rajtunk múlik, senki máson. A változások, amelyekre szüksége van az Uniónak, akkor is bekövetkeznek, ha mi nem leszünk ott. De azt gondolom, vita abban közöttünk nincs, hogy inkább legyünk részesei a változásoknak, legyünk a történelem alakítói, ne csak annak elszenvedői. 

Mert ez is az 1848-as forradalom öröksége és üzenete, hogy alakítsuk mi a sorsunkat, tegyük meg azt, ami rajtunk múlik, és ne hátráljunk meg akkor sem, ha a legnagyobb kihívásokra kell választ adnunk. Álljunk talpra, ha elbotlasztottak, induljunk újra, ha megállítottak, és tartsuk magasra a zászlót, hogy látszódjon a legmesszibb helyekről is!

171 évvel a magyar forradalom és szabadságharc kitörése után tartsuk magunkat azokhoz az értékekhez, maradjunk hűek azokhoz az elvekhez, amelyek naggyá tették a szabadságharcot, és 8 nemzedéknyi idő után is éltetik a magyar embereket itthon, Erdélyben, a szülőföldön.

Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.